Pornóapáti község
Adatok
Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Vas megye
Kistérség: Szombathelyi kistérség
Lakosság: 382 fő
Terület: 15.14 km2
Népsűrűség: 25,23 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 94
Fekvése
A falu Szombathelytől 16 km-re délnyugatra az országhatár mellett a Pornó patak és a Pinka összefolyásánál fekszik. Határos települések: Horvátlövő, Nárai, Ják.
Nevének eredete
Neve valószínűleg a szláv Pernovo helynévből származik, eredete ismeretlen. Névutótagja egykori ciszterci apátságára utal.
Története
A község területén már a római korban villák lehettek. Ezt látszik igazolni a határában megtalált 4. századi latin feliratos római sírkő. A települést 1221-ben Porno néven említik először. Apátságát 1221-ben alapította a Ják nembeli István nádor fia Chepan. Az apátság kegyura 1457-ben Ellerbach Bertold, majd a család kihalása után Bakócz Tamás lett. Bakócztól örökösei az Erdődyek birtokába szállt. A 16. században Kőszeg ostromakor a török teljesen elpusztította, de újjáépült. Az apátságot a török elleni védekezésül erődítménnyé építették ki, egykori vizesárkainak nyomai ma is láthatók. 1643-ban a jezsuiták kapták meg és a szentgotthárdi apátsághoz csatolták, majd feloszlatásuk után az Eszterháziaké és a Lichtenstein hercegeké lett. Az apátsági épületek maradványaiból épült a Pinkától nyugatra Ómajor, melynek gazdatiszti lakása falába befalazva található az egykori apátság 1612-ből való feliratos köve. A monostor a 18. század derekára teljesen elpusztult, temploma is olyan állapotba jutott, hogy 1799-ben le kellett bontani. A falu római katolikus temploma 1780-ban épült.
Vályi András szerint "PORNÓ. Bernau. Német falu Vas Vármegyében, földes Ura a’ Tudományi Kintstár, lakosai katolikusok, és másfélék is, fekszik Pinkavize mellett, Monyorókerékhez 3/4 mértföldnyire; Apátúrsága is van, határja középszerű, vagyonnyai külömbfélék, második osztálybéli." [1]
Fényes Elek így ír a községről: "Pornó, Pernau, német falu, Vas vmegyében, közel a Pinka vizéhez, ut. post. Szombathelyhez 2 óra, 506 kath. lak., paroch. templommal. Nevezetes e helység régi cistercita monostoráról és apátságáról, mellynek eredete 1235 esztendőre határoztatik; sőt már II. András szabadság-levelében 1221. arról emlités van: hogy István, egyetlen fia Istvánnak (Chebánnak) Magyarország nádorának igen istenes ember levén, a sz.-gothárdi apáthoz folyamodott, ki őt atyai módon fogadván, szerzete köntösébe öltöztette; István pedig minden ősi örökségét, melly a pornói és monyorókeréki uradalmakból állott, a sz.-gothárdi monostorhoz kapcsolta. Mikor szakittatott el a pornói apátság s a monyorókeréki uradalom a szent-gothárdi cistercitáktól; az nem bizonyos, de hihető, hogy az 1532-ki kőszegi török-ostrom alkalmával történhetett, midön az ellenség e megyében mindent tűzzel, vassal pusztitott. Később, azaz 1643-ban a pornói uradalom a soproni jesuitáknak adatott; ezek eltöröltetése után majd a kamara, majd hg. Lichtenstein valának birtokában, most azonban főherczeg esztei Ferdinand birja." [2]
A falunak 1910-ben 696, többségben német lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. 1921-22-ben osztrák megszállás alatt állt. A lakosság erőteljes tiltakozása hatására 1923-ban visszacsatolták Magyarországhoz.
Ómajor az egykori kolostor helyén állNevezetességei
- Árpádházi Szent Margit tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1780-ban épült. 1804-ben barokk, majd a 19. század végén eklektikus stílusban építették át. Tornyában az ország legrégibb, 1493-ban öntött harangjával. Oltárképét Dorfmeister István festette.
- A templom előtti Szentháromság-szobor 1906-ban készült.
- Az egykori apátság romjai a Pinka jobb partján Ómajor alatt rejtőznek, felszíni nyomuk nem látható.
Következő községek
Poroszló | Porpác | Porrog | Porrogszentkirály | Porrogszentpál | Pórszombat | Porva | Pósfa | Potony | Pötréte | Potyond | Pula | Püspökhatvan | Püspökladány | Püspökmolnári | Püspökszilágy | Pusztaapáti | Pusztaberki | Pusztacsalád | Pusztacsó | Pusztadobos | Pusztaederics | Pusztafalu | Pusztaföldvár | Pusztahencse | Pusztakovácsi | Pusztamagyaród | Pusztamérges | Pusztamiske | Pusztamonostor | Pusztaottlaka | Pusztaradvány | Pusztaszabolcs | Pusztaszemes | Pusztaszentlászló | Pusztaszer | Pusztavacs | Pusztavám | Pusztazámor
További községek
Forráskút | Vinár | Cserdi | Bogdása | Sirok | Drávacsepely | Nóráp | Törökkoppány | Kondó | Kutasó | Tiszasas | Meszes | Sajónémeti | Viszló | Páprád | Balaton | Tiszakürt | Bugacpusztaháza | Pilisszentiván | Bodrog | Pálháza | Szurdokpüspöki | Serényfalva | Bugyi | Újszentiván | Alsómocsolád | Járdánháza | Hajdúdorog | Kislőd | Tárnok | Beszterec | Nagyecsed | Borsosberény | Fityeház | Téglás | Csolnok | Bácsbokod | Magyarsarlós | Almáskamarás | Tiszabábolna | Szentdénes | Tényő | Kisoroszi | Fülöpszállás | Köröstarcsa | Méra | Vál | Tarnaméra | Tahitótfalu | Drávaiványi
